Történetünk 1876-ban történt, mikor is
Lord Félix Agenor Ashton a saját jachtján hajózgatott a Grönland szigetek
közelében. Vele volt kedvenc kutyája is, egy foxterrier és a Loyd névre hallgatott.
Kellemes nyári idő volt a szél épp csak lengedezett, így lassabban haladtak. A
kora délutáni nyugalomban a lord whiskyt ivott és a kutya ott feküdt a lábánál
a fedélzeten. Mikor a lord elunta a hosszú semmit tevést úgy döntött, hogy
kedvenc puskájával lőni fog egy madarat, melyek a fejük felett köröztek. –Lord
jó lesz vacsorára, de az is lehet, hogy kitömetem -mondta.És úgy is tett.A
madarak elég gyorsak voltak
és a lordunk nem tudott egyet sem
lelőni, viszont roppant harag és düh fogta el, ezért a puskáját a tenger
felé fordította és csak úgy elkezdett lövöldözni a vízbe. Bár ne tette volna
ezt, mert arra úszott egy orca anya pár napos kis borjával. A borjú vidáman
körül úszta anyját és nem vette észre a kicsi, hogy nagyon közel úszott a
hajóhoz. A lord viszont észrevette a kicsit és
érdeklődve nézte, mivel ilyen „halat” még nem látott. A kutyájának
mondta, aki a korlátnak támaszkodott és két lábon állva szemlélte az
eseményeket.-Mi történne, ha lelőném és ezt a „halat” tömetném ki a madarak
helyett?- Gondolatát tett követte és olyan „szerencsésen” lőtt, hogy egyből a
fején találta el szegény kicsikéjét az orca anyának. A kis orca borjú mint egy kődarab, amit a vízbe hajítunk
és esik gyorsan lefelé, ugyan úgy hullott alá a mélységbe. Az anya orca először
nem értette, hogy mi is történik most? Azután nyílegyenesen a kicsinye után
úszott és az orrával lökdöste felfelé, amíg elnem érte a víz tetejét.
Elengedte, de a kicsike élettelenül újra lefelé merült, aztán az anya
még egyszer feltolta és tartotta a víztetején. Ekkor egy hangosat kiáltott, ami
orca nyelven annyit tett, hogy SEGÍTSÉG!!!! Ez az incidens talán két percet sem
vett igénybe, a lord éppen a csákjája után ment, hogy kihúzza kis áldozatát.
Ezt az orca anya megértette és elengedte a kicsit látván, hogy már nem él. És a
szemével farkas szemet nézett a lorddal, aki ekkor nagyon megijedt, mert látta,
hogy egy hét és fél méteres „hal” is van a kis borjúval. Megvilágosodott
előtte, ez csakis a kicsike mamája lehet. Akkor az orca anya elúszott és
szembefordult a hajóval. Áramvonalas vaskos teste csak úgy hasította a vizet és
egyenesen a hajónak úszott egy gőzmozdony sebességével és erejével, először épp
csak lökött rajta egy nagyot. Amivel felhívta magára a lord figyelmét. A hajó
egy nagyot billent, aztán visszatért egyensúly pontjára. A kutya hangosan
ugatta az orca anyát, aki tudomást sem vett az állatról. A lord újratöltötte a
puskáját és az orcára célzott, remegett a keze, ezért nem találta el. Az anya
újfent érzékelte azt, hogy ez volt az, ami az ő kicsijét megölte és tudta ez
nagyon nem jó dolog, amit meg kell torolni. Tehát megfordult és mint a kilőtt
nyíl egyenesen nekiment az orrával a hajónak és beszakította, akkora lyukat
ütött az oldalán, hogy a víz hatalmas sebességgel áramlott befelé a hajótérbe
elöntve azt és a nagy mennyiségű víztömegtől a hajó azonnal süllyedni kezdett. A
lord és a kutyája már a vízben voltak, ám az orca ezt nem vette azonnal észre,
mivel azzal foglalatoskodott, hogy a hajót apró miszlingekbe törje széjjel az
utasaival együtt. Ám amikor észrevette, hogy senki nincs a hajón, akkor
kiemelte a fejét a vízből és széjjelnézett. Dühösen fújt egyett és meglátta a
már messzebb úszó lordot és a kutyáját. Ott hagyva a hajó roncsait, melyekből
már csak egy két deszka úszott a vízen, utána vetette magát a menekülőknek és
pillanat töredéke alatt beérte a kutyát. A farkával akkorát csapott szegény
párára, hogy öt méter magasra kirepült a vízből felfelé. Amikor leért, akkor az
orca anya kettőbe harapta, de nem ette meg, hanem kiköpte és a kutya pont úgy
mint az ő kicsije két darabban úgyan, de lefelé merült a sötétségbe. Aztán a
lord után eredt, de a lordnak annyi volt a szerencséje, hogy ez az incidens
előnyt adott neki és egy pillanattal előbb elért el egy magányos sziklaszálat
és arra felkapaszkodott. Milyen érdekes az élet ösztön, hogy a nagy
pillanatokban melyek az életet mentik olyan nagy hirtelen erő önti el az
embert, hogy az megmagyarázhatatlan. A lordnak épp csak annyi helye volt ezen a
sziklaszálon, hogy a lábát megvesse és körül ölelve kapaszkodjon. Az orca
látta, hogy a lord kint van a vízből és nem tudja pillanatnyilag elérni. Így
körbe körbe úszta a sziklaszálat és nem tágított egyetlen pillanatra sem. A
farkával csapkodta a vizet a lord felé, hátha az leesik onnan. Síkos volt a
sziklaszál és a lord nagyon nehezen tudott kapaszkodni, már már feladta, de
eszébe jutott, hogy egy „hal” nem győzheti őt le. Ezért erőt vett magán és a
nadrágszíját a csuklóján átvetve odarögzítette magát, megelőzvén, hogy az orca
csapkodása lenne sodorja. Végtelen lassan múlt az idő egy óra egy
örökkévalóságnak tűnt a lord számára. Azzal próbálta múlatni az időt és magát
éberen tartani, hogy Byron versei szavalta fennhangon. Az orca anyát viszont
ezzel, hogy a hangját hallatta módfelett felingerelte. Prüszkölt és fújt
hangosan és állandóan figyelve a lordot nem hagyta el és körülötte úszkált.
Aztán gondolt egyet és magasra kiugrott a vízből ezzel is félelemben tartva a
már úgyis a félelemtől félhalott lordot. Eljött az éjjel és épp telihold volt,
mely hideg fehéres színével megvilágította a tengert. Talán egy pillanatra
elszundikált a lord és akkor a teste elernyedt és lerogyott. Szerencséjére,
hogy olyan gondosan odarögzítette magát, mert különben egyből a tengerbe zuhant
volna, de így csak térdre rogyott és ahogy az eséstől beütötte a térdét egyből
magához tért és felébredt. Körül nézett és konstatálta, hogy ez a valóság és nem
álom, mely mint egy lidérc nyomás nehezedik rá. Az orca anya egyetlen
másodpercnyi idejig sem tágított. A lord kínjában elkezdett énekelni valami
régi matróz dalokat ez épp stílusosnak tünt neki. Az énekhangra az orca kidugta
a hatalmas fejét és végtelen dühhel ugyan és ha tudnak az orcák gyűlölni, akkor
tán azt is érzett eziránt az érdekes és pusztító lény iránt. De minden esetre
kíváncsi lett. A lord ezt látta és nyugtázta, hogy talán rendben lesz minden.
Tovább énekelt, mert remélte azt, hogy talán az orca így majd megijed az ének
hangtól, vagy valami jobb fordulatot vesznek a dolgok. Tévedett, mert pár óra
múltával az orca anya megunta ezt az ő számára állandó, monotón hangot és még
ingerültebb és idegesebb lett. Egyáltalán nagyon idegesítette az, hogy nem
tudja elérni a lordot. A körben úszkálást semmiképpen nem hagyta abba. A nap
megjelent a zeniten és világosságba borított mindent. A lord már akkor annyira
fáradt, éhes és elkeseredett volt, hogy arra gondolt feladja és legyen vele ami
lesz. Lehunyta a szemét és meghallott magában egy hangot, hogy ne adja fel,
mert már talán közel a segítség. Aztán kinyitotta a szemét és arra gondolt ez
már a vég és halucinációi vannak a nagy kimerüléstől, pedig még egy nap sem
tellett el. Mégis győzött az életben maradási ösztöne és nagy erőt véve magán
kitartóan ölelte a sziklaszálat. Fennhangon szinte ordítva mondta – nem adhatom
fel, hátha jön erre egy másik hajó és talán észrevesznek. – Aztán elhallgatott
és lehunyta a szemét. Szeme előtt megjelent az otthona az a kedves kis kúria,
ahol élt és az a kedves szép táj mely körül ölelte birtokát. A személyzete,
kedves öreg inasa aki olyan odaadóan szolgálta mindig őt. Szíve megtelt
melegséggel és arra gondolt, hogy talán az ’ISTEN tette próbára mit bír ki? Bár
ki tudja, lehet a véletlen játéka is, hogy ebbe a galibába szorult. De hát
kivágta ő már magát más szorult helyzetből is. Talán a jószerencséje most sem
hagyja el. Így filozófált magában és az idő elkomorodott és hirtelen nagy vihar
támadt. A szél felkorbácsolta a hullámokat és magasra csaptak körülötte.
Szerencse, gondolta, hogy jól rögzítette magát. Az eső is eleredt és mintha
dézsából öntötték volna úgy esett. Átláthatatlan volt a körülötte és távolabbi
táj is. Az orca annyit reagált a viharra, hogy kicsivel mélyebbre úszott és
csak néha dugta ki a fejét, hogy levegőt vegyen és a lordot lássa, szemmel
tarthassa. A vihar amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott és a nap újra
kisütött. A lord csurom vizes volt, minden porcikája átázott és nagyon fázott.
Bár a nap sugarai-mivel kora délután volt-elég élesen sütöttek. Eszébe ötlött,
jó lenne most egy pohárka brandy. Emellett rettentően éhes és szomjas is volt,
de ez volt pillanatnyilag a legkisebb problémája a fő baja az volt, hogy az
orca nem tágított egy jottányit sem. Rettenetes szenvedésekkel telt el a nap és
ugyan ilyen szenvedésekkel telt el a rákövetkező is, még azzal tetéződve, hogy
a szíj amivel odakötözte magát a sziklához feltörte véresre a csuklóját és a
sós tengervíz pedig rettentően kimarta. Azután, úgy a harmadik nap kora
délutánján a lord egy nagyon kicsit elszunnyadt és álmából egy halászhajó
hangja verte fel. Tsug-tsug-tsug, hallotta a lord a motor hangját. Ezek a hangok
jelentették számára a megváltást és talán a szabadulás is. Észrevették a
kishajóról azt, hogy érdekes dolog az orca nőstény-ugyan is a nősténynek mindig
kisebb az uszonya-miért köröz akörül a sziklaszál körül. Aztán, ahogy közelebb
mentek meglátták a lordot aki hozzá volt kötözve a sziklához és már alig volt
élet benne. Szóltak neki a hangtölcséren keresztül és azt mondták, hogy legyen
nyugodtan, mert egy óra múlva visszajönnek és hoznak egy bálna szigonyt, hogy
eltávolítsák az orcát. A lord hangosan ordított, ahogy
megfogyott erejéből kifért, hogy rendben van megértette. Aztán a kishajó
megfordult és elment. Az orca ugyan nem értette meg az emberi beszédet, de
megérezte, hogy valami történni fog, ezért megint magasra kiugrott a vízből és
a lordot teljesen elöntötte a víz, mikor az orca vissza csobbant. Ez az egy óra
a lord életében végtelen hosszúnak tűnt és már-már arra gondolt talán vissza
sem jönnek, ám akkor meghallotta egy nagyobb halászhajó hangját és arról is
kiabáltak, hogy ne csináljon semmit. A lord ezt nagyon viccesnek találta és azt
mondta épp csak magának irónikusan, hogy biztos nem fogok elmenni golfozni. Még
hogy ne csináljak semmit, mintha emellett a hal mellett csinálhatnék bármit is.
Arra nézett és látta, hogy a szigonyágyút készülnek betölteni, amivel az orcát
kiakarják lőni. Csakhogy az orca körbe-körbe úszott és ez jelentősen
megnehezítette a célzás pontosságát. Kilőtték az első szigonyt és az épp csak
súrolta az orca anya hátát, viszont ettől szörnyen bedühödött és mint egy
torpedó nekiúszott a hajónak, épp úgy, ahogy a lordéval tette. Csakhogy ez a
hajó nem egy kis jacht volt, hanem egy bálnavadász hajó. Az orca nekiment a
hajónak és rendesen meglökte, hogy a rajta lévők mind elestek. A kapitány
nagyon mérges lett és kiadta a parancsot, hogy ne hagyják abba a szigonyok
kilövését és a legénység úgy is tett. A szerencsétlen orca anyát a harmadik
kilőtt szigony teljesen eltalálta és nem tudott menekülni a motorok húzták
befelé a hajó oldalához, ahol a matrózok csáklyával döfködték addig amíg meg nem
halt. Mikor látták, hogy már nem mutat életjelet, akkor levágták a szigonyt és
az orca anya sebesen-nagy súlyánál fogva-merült lefelé a nagy mélységbe a
kicsinye után. A lordot kiszabadították és ő elmesélte a kapitány kabinjában egy
meleg grog mellett a történetet a hajó legénységének. A kapitány elgondolkodott
és csak ennyit mondott, miközben a pipáját tömte: nagy hiba volt egy
kardszárnyút feldühíteni, mert ők nagyon értelmesek és nagyon bosszúállók is
tudnak lenni. Tudnék róla mesélni, hogy hogyan is történt egy másik hajó
kapitányával, akit egészen az északi sarkig zavart és ott pusztította el, csak
egy szemtanú maradt életben az egész hajó legénységéből. Bizony ám!: mondta és
megvakarta a fejét. A lord elnézést kért és a kajütjébe vonult, hogy nyugovóra
térjen, de még sokáig nem jött állom a szemére, mert eszébe jutott, hogy ő
okozta ezt a szerencsétlenséget, azzal az arroganciával mit nem lett volna
szabad elkövetnie, de most már késő. A lord rettentően szégyelte magát a
történtek miatt. Eszébe jutott hű kutyája is, aki szintén az ő felelőtlensége
miatt pusztult el. Akkor még nagyobb volt benne az önvád és arra gondolt, hogy
amikor hazatér akkor alapítványt hoz létre ezeknek az állatoknak a javára és
megpróbál mindent megtanulni az orca fajról és ő lesz a szószólójuk, hogy egy
kicsit jóvátegye amit elkövetett ellenük. Gondolataiba mélyedve elaludt. Amikor
felébredt, akkor értek a kikötőbe és a lord megköszönte a kapitánynak a
segítséget és elindult hazája felé. Évek múltával nagy patrónusa lett a
kardszárnyú delfineknek és a ceteknek is és kiállt amellett, hogy ne
szigonyozzák őket és ne pusztítsák hiába. Mivel egyedül álló agglegény volt és
senki hozzátartozója nem volt, így a vagyonát-ami tekintélyes összegre rúgott-javarészben
a tenger állatainak megóvására szentelte.
Mikor pedig annyira megöregedett, akkor
a végrendeletében is mindent erre a nemes célra rendelt el. Így ért véget a
lord nagy és sajnos szomorú, ámbár a végén jóra forduló története.
|
